5

Ismerjük meg a főszereplőt:
A kullancsok a pókszabású ízeltlábúak, ezen belül az atkafélék közé tartozó szárnyatlan külső élősködők. A kullancsok kártétele kettős: egyrészt vért szívnak, de ennél lényegesen veszélyesebb, hogy a vérszívásukkal betegségeket okozó vírusokat, baktériumokat, egysejtűeket oltanak be, egyre gyakoribbá váltak a kullancsszúrással terjedő kórokozók okozta megbetegedések.
Az 1-4 mm nagyságú kullancsok főleg a dúsabb növényzetű területeken fordulnak elő különösen nagy számban, de napjainkban már szinte mindenhol jelen vannak. Olyan kutyák is megbetegszenek babesiosisban, amelyeket csak a belvárosi kerületek parkjaiban sétáltatnak, vagy amelyeket ki sem visznek a családi ház kertjéből. A kullancsok aktivitása tavasszal, a felmelegedéssel kezdődik és rendszerint az ősz végi fagyok beálltáig tart. Az avarban telelnek át, majd tavasszal újra táplálék után néznek, a kifejlett kullancsalakok jelenlétével azonban gyakorlatilag egész évben számolnunk kell,így nem elhanyagolható a kullancs elleni szer adása a téli időszakokban sem.
Hátulsó lábaikkal a fák, bokrok leveleinek alján megkapaszkodnak és az itt haladó emberekre, állatokra hullnak, vagy a fűszálakról az emberre és az állatokra másznak. A vérszívás több órától 3-7 napig is eltarthat, nem vált ki viszkető érzést, mert a kullancs nyála véralvadást gátló anyagon kívül érzéstelenítőt is tartalmaz.

A Magyarországon honos 42 fajból 6 veszélyezteti a háziállatokat. Kutyákon leggyakrabban 2 faj található meg hazánkban, de egy harmadik faj eseti behurcolásával is számolhatunk.
Nem kispályások a rohadékok:
Az egyik kullancs által terjesztett betegség a Lyme-borreliosis (Lyme-kór),

Lyme mikroszkópos képe
Ez egy idült jellegű, több szervrendszert érintő betegség. A fertőző kullancs szúrását követő néhány hét, hónap elteltével a belázasodó kutya általános tüneteket mutat:
- kedvetlenség, étvágytalanság, bágyadtság, gyengeség, krónikus ízületgyulladás, test szerte nyirokcsomó megnagyobbodás, szőrhullás. Ízületgyulladást leggyakrabban az elülső végtagokon lehet észlelni, ilyenkor egyik-másik ízület megduzzadása, fájdalmassága észlelhető.
- Néhány hét múlva a tünetek enyhülnek vagy elmúlnak, esetenként azonban hetek, hónapok alatt idült sokízületi gyulladás alakul ki, a kutya sántít, nehezen, nem szívesen mozog. Előfordulnak vese- és szívelváltozások, ideggyulladások (következményes bénulások) is. Az ember és a beteg állatok legalább hat hétig tartó antibiotikum-kúrával eredményesen gyógyíthatók, ha a diagnózist hamar felállították, és a kezelést azonnal megkezdték. Elhanyagolt esetekben a betegség idültté válik, és ilyeneken az antibiotikum-kezelés már nem segít.
A másik betegség amit ismernünk kell az a Babesiosis.
A kórokozó a vörösvérsejteket károsítja, és azok széteséséhez vezet. Súlyos vérszegénységgel járó megbetegedés kutyákban, amely gyors állatorvosi beavatkozás hiányában végzetes! A gyors itt azt jelenti, hogy azonnal orvoshoz kell vinni a kutyát, mert sajnos 2-3 nap alatt elviheti a kutyát.
Legjobban ismert a klasszikus szövődménymentes forma.
-Tünetek:
10 nappal – 3 héttel a fertőződést követően jelentkeznek Leggyakoribb a heveny forma, ami nagyon jellegzetes tünetekkel jár: nagyfokú elesettség, láz (akár 42 ºC), a vérfestékvizelés miatt sötétbarna vizelet. Túlheveny lefolyás esetén fiatal kutyák vagy legyengült ellenálló képességű kutyák hirtelen elpusztulhatnak heveny légzési elégtelenségben, ill. a vérkeringés heveny összeomlásában. Krónikus esetben láz, bágyadtság és a májelégtelenség tünetei jelentkeznek. Babesiosis gyanúja esetén nagyon fontos, hogy a kutya minél előbb állatorvosi ellátásban részesüljön! Mivel a vörösvérsejtek széthullásával jár a babesiosis, ezért elképzelhető a lép, mint védekező szerv közbelépése is, ami azzal jár, hogy a lép bekebelezi a vörösvérsejteket, ami a lép megnagyobbodásával jár. Ami azonnal észrevehető a kutya hasán, mert többszörösére duzzad a lép, aminek kívülről látható nyomai vannak, viszont nem jár együtt vérvizeléssel!!! Együtt jár azonban sápadtsággal, ami kutyák esetében jól megfigyelhető a szemhéj lehúzásával, illetve a fogínyen. Nyomjuk meg kutyánk fogínyét és ha nem szökik egyből vissza a vér a kifehéredett területre, nem elég jó a vérkeringés. Ha ez a tünet lázzal együtt, irány az orvos!
Kezelés:
Imizol injekció, melyet az állatorvos a betegség diagnosztizálása után ad az állatnak.
Hogyan szabaduljunk meg tőle?:
A kullancsot, ha észrevettük, azonnal távolítsuk el!
Ne kenjük be olajjal, krémmel vagy fertőtlenítőszerrel, mert ilyenkor a fertőző váladékot biztosan kiüríti a szervezetbe a fuldokló kullancs. Ne tekerjük, hanem függőlegesen húzzuk ki úgy, hogy a potrohát nem nyomjuk össze. Ilyenkor ugyanis kipréselhetjük belőle a fertőző nedvet. A bőrhöz minél közelebb, kullancseltávolító-csipesszel vagy kanállal megfogva, szedjük ki, majd a szívás helyét jóddal vagy alkohollal fertőtlenítsük. A közhiedelemtől eltérően nem gond, ha beszakad a kullancs szipókája, mert szálkához hasonlóan kilökődik a bőrből. Rossz módszer a kullancs kézzel történő megragadása, összenyomása, kicsavarása, mert ilyenkor a kullancs nyálmirigyeire és bélrendszerére jelentős nyomás (préselés) nehezedik. Ilyenkor ugyancsak a szervezetbe ürítheti fertőző váladékát.

megfelelő eltávolítás
Szerencsére van ellene fegyverünk:
A kullancsok elleni védekezés fontossága nem lehet vita tárgya.
Jelenleg a két legjobb módszer a gyógyszeres nyakörvek és a nyakba cseppenthető készítmények, úgynevezett „spot-on”-ok használata. Ezenkívül nem szabad lebecsülni a mechanikus eltávolítás fontosságát sem, vagyis hogy sétáltatás után a kutyák szőrét sűrű fogú fésűvel átfésüljük. Ez önmagában nem jelent megbízható védelmet, de még a nyakörvek és a spot-onok mellet is érdemes végezni. Kereskedelmi forgalomban kaphatók még ultrahangos kullancsriasztók, ezek sajnos önmagukban nem tudják a kullancsokat távol tartani. Mivel viszont semmilyen káros hatásuk nincsen, így kiegészítő védekezésre ha nem is ajánlom, de semmiképpen nem ítélem el a használatát. Önmagában viszont a védő hatása nem kielégítő.
Fontos tudni azt is, hogy még a legmegbízhatóbb védelem sem jelent 100%-os megbízhatóságot. Vagyis kullancsokkal nagyon „szennyezett” környezetben sajnos egy-egy kullancs áttörheti a védelmet, és elkezdheti a vérszívást az állatból. Emiatt a sétáltatást is azokra a helyekre korlátozzuk, ahol nincs nagyon sok kullancs. A tavaszi és őszi, csapadékos-párás-meleg időszakban az erdős-bokros területek kerülendők.
Külön szeretném még hangsúlyozni, hogy nincsen „legjobb” készítmény. Minden készítménynek van előnye és gyengéje, így ezek kiválasztásakor kérje állatorvosa tanácsát. Egyes szerek hatékonysága állatonként is különböző lehet, vagyis vannak olyan állatok, amelyeknél az egyik jól bevált, márkás készímény nem, vagy csak korlátozott mértékben működik, míg egy másik teljes hatékonysággal. Így ha valamelyik készítménnyel nem vagyunk elégedettek, akkor váltsunk egy másikra.

Kullancs térkép
A nyakörvek és a cseppek kombinációkban is alkalmazhatóak, hatékonyságuk így kölcsönösen kiegészíti egymást. A spot-on készítményeknél fontos, hogy ne közvetlenül a fürdetés után tegyük őket a kutyára, macskára, ugyanis akkor felszívódásuk csak részleges. Samponos fürdetés után várjunk minimum 48 órát, és csak azután csöppentsük az állatra a készítményt. Ajánlatos ezt este végezni, így elkerülve, hogy a nyaki tájék simogatásával a készítményt letöröljük kedvencünkről.

Számtalan készítmény létezik és az is tény, hogy mindenki másra esküszik. Mi nem próbáltunk ki minden kullancs elleni szert, csak néhányat. Nem is írom le konkrétan, hogy miket, mert van akinek meg pont az vált be ami nekünk nem.
Tapasztalataim szerint egyre szívósabbak lesznek a kullancsok, mert ami jó volt tavaly, azzal idén már nem vagyunk annyira megelégedve. Sajnos lenne ellenük végleges pusztító szer, de ezt szerintem nem kell hangoztatnom, hogy itt miért nem működnek az ésszerű dolgok.
Felháborító, hogy milyen árba dobják piacra a kullancs elleni készítményeket és azoknak csak egy töredéke jó és megbízható.
Egy szó mint száz, becsületesen kell használni a legjobb szert, mivel kullancs mindenhol van és sajnos lesz is. Kedvencünknek viszont csak egy élete van, ami a mi kezünkben van!!!!
Zárásképp egy elrettentő fotó, akiről szólt ma ez a bejegyzés:




Szia Viki!
Nagyon köszönöm ezt a részletes tájékoztatót, számomra igazán hasznos volt!
Én minden betegség közül ettől félek, illetve féltem Rokit a legjobban, alattomos kis dögök ezek. Ezért is teszünk meg mindent a védekezésért.
Szép napot Nektek!
Roki család
Nagyon jól összefoglaltad a kullancsokról a tudnivalókat. Hasznos volt nagyon.
A rajzok megint csak szuperek lettek. 
Sok-sok puszi nektek.
Bartáék
Sziasztok Barta és Roki család
Nagyon szépen köszönöm nektek a dicséretet, sokat számít nekünk.
Millió puszi nektek:
“Mi”
Valoban sokmindenrol felvilagositottal! Mi meg nem talalkoztunk effele “ragadozokkal”"es remelhetoleg nem is fogunk!
De legalabb tudom hogy mi varhat rank esetleg…
Megegyszer koszi,
sok puszi,
Ildi
Valoban sokmindenrol felvilagositottal! Mi meg nem talalkoztunk effele “ragadozokkal””es remelhetoleg nem is fogunk! De legalabb tudom hogy mi varhat rank esetleg…Megegyszer koszi,sok puszi, Ildi
+1