Sajnos véget ért az idei piknik is. Nagyon jól éreztük magunkat ezalatt az 5 nap alatt, mivel mi dupla 0. napot tartottunk.Szerdán délelőtt érkeztünk meg a kempingbe, szerencsére a kedvenc, megszokott sátrunkat foglalhattuk el. Igazi bulldogos idő volt aznap, fújt a szél és nem is volt meleg.
A kuttyok nagyon örültek egymásnak, már rég nem találkoztak.

Hamar megszokták a helyet, hisz már voltunk itt 2x is, Almikának volt egy kicsit idegen a hely, de másnapra már ő is rutinos bulldogként pásztázta a kemping területét.
Csütörtökön kezdődött hivatalosan a Vízparty piknik. Ekkor kezdtek gyülekezni a bulldogok és természetesen az idő is egyre melegebb lett.Sokat fürödtek a tóban, bár idén nem aratott akkora sikert a franciák körében, hisz jóval nagyobb volt a vízállás és nekik meg kellett dolgozni még a part mentén is, hogy fennmaradjanak a víz felszínén.
Rengeteget játszottak az unokatesók, szerencsére Bubi és Joey között nem volt akkora rivalizálás amilyenre én számítottam. Természetesen azért sem, mert Joeynak vagy 1000x el lett mondva itthon, hogy Bubit szeretjük és nem verjük meg.
Bár nem tartotta be maximálisan amit kértem, de jóval többet teljesített.

Daisy és Almi nagyon jól egymásra találtak, kicsit hasonlít is a természetük. Egy szóval az unokatesókkal nem is volt semmi probléma. Idén kicsit jobban védték a területüket, de ez betudható annak, hogy olyan kutyusok voltak ott pikniken, akiknek nem lett volna szabad megjelenni. De erről nem is szeretnék többet írni.
Szombaton kipróbáltuk az Agility pályát J Joeyéknak nagyon tetszett, így lehet veszünk majd kintre olyan kukacot, mert jól elszórakoztak benne. Babának a kis medence különösen tetszett, de ez nem volt újdonság. Nagyon szeret pancsolni, órákat el tud benne szórakozni, miközben a buborékokat akarja elkapni.
Érdekességek közül kipróbálták a futópadot is. Nem mondom, hogy az tetszett nekik, mivel futni kellett rajta, de olyan ügyesen végigcsinálták a „gyakorlatot”

Összességében nagyon jó volt a piknik, hisz azokkal lehettünk, akiket nagyon-nagyon szeretünk és ezt a pár napot szavakba foglalni igen nehéz.
Van jó pár kép, remélem a lehető legjobban tükrözi majd az önfeledt boldogságot és azt, hogy mennyire jól éreztük magunkat