Anya lánya győzelem!

Írta: JoeyDaisy | Kategória: Különleges | Dátum: 28-05-2010

11

Díjátadón

Díjátadón

A Veszprém megyei Napló ismételten gondolt a négylábú kis állatokra. Szépség versenyt hirdetett, amiben kutyusok és macskák külön kategóriában indulhattak. Illetve kedvenc-gazdi hasonmás versenyt is indítottak.Mind a két kategóriára beneveztük Joeyt és Daisyt.

Április 3-án indult az elődöntő. A kétfordulós játékra összesen 612-en neveztek be és a legtöbb 50 szavazatot kapott kedvenc kerülhetett be a finisbe. Joey itt bekerült még, sőt az első 3-ban is benne volt, de sajnos a szavazatokat nem vihették tovább. Így a végső fordulóban mindenki 0-ról kezdte a szavazatait. Daisy játéka is elindult a hasonmás versenyben ápr. 17-től.A játék elején nagyon szépen tartottuk a második helyet Joeyval, majd a játék kezdett komolyara fordulni, ezzel el is vesztve egy kicsit a lényegét. Őrült módon jöttek a szavazatok. 2 óránként lehetett szavazni egy e-mail címről, tehát nagy volt a küzdés. Majd szépen lassan lecsúsztunk a 3. helyre, majd a 4.-re és akkor abbahagytuk. Nem láttuk értelmét ennek az őrült iramnak… Büszkék voltunk Joeyra, mert így is szép eredményt ért el a mi kis franciánk.

Ami ugye nagyon sok embernek nem tetszett. Ha valaki nyomon követte az eseményeket olvashatta is, hogy sajnos nagyon sok a primitív hozzá nem értő ember.Azokat a kedves kis hozzászólókat kellene elvinni júliusban a piknikre, majd megkérni, hogy fejtse ki a véleményét a bulldogokról… lehet nem aratna nagy sikert :D :D A gazdi-hasonmás verseny „nyugodt” körülmények között zajlott. Ott is volt egy-két irigy ember, de primitívekkel felvenni a harcot ..ááá…

Szóval Baba szépen elnyerte az első helyezést és ami külön öröm volt a számunkra, hogy barátnője Lola, aki szintén francia bulldog, ő is benne volt a dobogósok között. Így mondhatom azt is, hogy többségben voltak a  (számunkra) legszebb kutyusok, a bulldogok!

A kép megtévesztő, nem szorítom a borítékot :P

A kép megtévesztő, nem szorítom a borítékot :P

A díjátadóra május 18-án került sor, ahol megjelentek a díjazottak is. Kicsit sajnáltam, hogy nem mindenki hozta el a kutyusát, hisz az egyéni verseny nem a gazdiról szólt, hanem a négylábú kis kedvencéről. Természetesen azt is tudom, hogy a versenyző nem veheti át a nyereményét, bár a szájába el tudta volna hozni, meg nem mindenkinek „állatbarát” a kedvence… De akkor is furcsa volt, hogy nagyon kevés kutyus és macskusz volt ott.Összegzés képen jó volt ez a kis verseny, nem bántuk meg, hogy beneveztünk, hisz győztesként zártuk a játékot és nem utolsó sorban megismertünk egy fantasztikus kis bulldogot és gazdiját: Lolát és Juditot.

Lola és az anyukája

Lola és az anyukája

Ez úton szeretnénk megköszönni mindazoknak akik szavaztak ránk, nagyon sokat jelentett ez nekünk lelkileg.Ha bárki benevezné kedvencét egy ilyen versenybe, szóljon csak nyugodtan, mert a mi szavazatunkra biztosan számíthat!

Ui: Zsuzsi, pont azon gondolkoztam, hogy az uncsi tesók tényleg mindenben utánozzák egymást. Hol betegségekben, most pedig a győzelemben. Mi jöhet még???? :) :)

Újságban

Újságban

Köszönjük még egyszer és szép napot kívánunk mindenkinek!

Naplo-online

Kinek a szoli bérlet, Nekünk a doki bérlet…

Írta: JoeyDaisy | Kategória: Francia Bulldog tartása | Dátum: 19-05-2010

6

Mikor két gyönyörű francia bulldog tulajdonosa lettünk, az imádott kutya dokinktól elköszönés képen egy bizonyos szálló igévé vált mondatot hallottunk: „Nem csak két kutyust vettetek magatoknak, de bérletet is az állatorvoshoz „

Akkor még nem igazán sejtettük mit jelent ez a cseppet sem bíztató mondat, de nem is törődtünk vele. Szerencsére a mai napig is elmondhatjuk, hogy bár sokat, nagyon sokat jártunk az orvoshoz, mégis jó állapotban vannak a kuttyok. Természetesen ez a mondat olyan kutyatulajdonosnak, aki csak egy évben egyszer viszi kedvencét orvoshoz, akkor is csak a kötelező oltás miatt furcsán hangozhat. Nagyon sok betegség van a bulldogosok körében is, ami gyógyíthatatlan, ezért tesszük össze a két kezünket, hogy nekünk „csak” ennyi problémánk van.

Minap elgondolkodtam azon, ha valaki rendszeresen olvassa  Bubiék és a mi blogunkat, teljes felvilágosítást kap a bulldog betegségekről, hisz valljuk be sajnos mindig történik valami. De pozitívan felfogva a dolgokat, ezzel mi csak okosabbak, tapasztaltabbak lettünk (bár ez lehet sovány vigasz volt J ).

Az ok, ami miatt ismét „használni kellett a bérletünket” az nem más mint a Bűzmirigy sipoly.

Így kezdődött

Így kezdődött

Édes kis Babánknak még ki se nőtt rendesen az arcán a szőr, már újabb betegséget kaptunk az ölünkbe.

Pénteki napon vettem észre, hogy Daisy fenekén vagy egy piros folt. Nagyon nehezen lehetett látni, tapintásra pedig egy babszemnyi duzzanatot lehetett érezni. Fel is hívtam Zsuzskát, hogy tanácsot kérjek, hátha ő találkozott már ilyen problémával. Szerencsére nem volt ilyenben tapasztalata ( ezt a lapot, most mi húztuk…. Múltkor ugye ők kihúzták a farok problémát, nekünk is kellett valami :) )

Délutáni rendelésre el is mentünk, ahol Kocsis doktor megállapította, hogy bűzmirigy sipolya lesz.Kaptunk antibiotikumot, meg fájdalom csillapítót, amit már aznap el kellett kezdeni szedni.
Bár még nem vagyunk túl a gyógyuláson, szerintem a szombati nap volt a legnehezebb.

Másnap

Másnap

Felduzzadva

Felduzzadva

Iszonyatosan szenvedett Daisy. Egész nap csak feküdt mellettem, én meg simiztem a fenekét, mert az láthatóan jólesett a kis angyalomnak.

Ha felállt, egyből lecsapta a fenekét, harapdálta a lábát, bújt hozzám, nyalogatott és egyszerre harapdált is fájdalmában. Rettentő dühítő volt, hogy nem tudtam neki segíteni a fájdalom csillapító adásán kívül, de azt is csak napi 2x kaphatott. Meg kellett várni, még magától kifakad a mirigy. Feszült neki, húzódott és már azon gondolkoztam, hogy másnap elviszem az orvoshoz, hogy nyissa meg neki, mert ez így kínzás.

De szerencsére hajnal fél 4 fele kidurrant a puklija. Kicseréltem neki a bugyiját, tettem bele betétet ( mint a nagylányoknak :) ), mert  folyamatosan szivárgott belőle a véres genny :) ( Zsuzsimnak: csak pillangók, meg vattadarabok jöttek belőle :D :D )

Kipukkanva

Kipukkanva

Reggel el is mentünk az orvoshoz, ahol megmutattuk a sebet és mondta, hogy továbbra is szedje a gyógyszereket, illetve naponta többször mossam át Hyperolos vízzel, majd szerdán menjünk vissza kontrollra.

Seb közelről

Seb közelről

Én híve vagyok a homeopátiás gyógyszerek szedésének és az orvos is megerősített, hogy nyugodtam adhatom neki.

Több bugyi van amit hordania kell, ez a kedvence :)

Több bugyi van amit hordania kell, ez a kedvence :)

Leírom milyen készítmények hasznosak a sipolyra:

-Arnica montana 7CH

-Apis mellifica 9 CH

- Silicea 9 CH

- Calcarea fluorica 9 CH

Ezeken kívül kapja ugye a fájdalom csillapítót, meg az antibiotikumot. A hyperolos lemosást napi 4x, adok neki Normaflore-t az antibiotikum szedése miatt, kutya Béres cseppet és a szokásos immunerősítőket :)

Kedd este Baba feneke

Kedd este Baba feneke

Most leírok pár okosságot a bűzmirigyről, bár nekünk egyetlen tünetet sem produkált Daisy amik le lesznek írva, szóval ebben is egyediek vagyunk :) Mikor meggyógyultunk mindenképpen jelezni fogom nektek, addig is kezeljük ezt a fránya mirigyet.

Bűzmirigy:

buzm

A bűzmirigy a húsevők végbélnyílásánál kétoldalt található két mirigy (végbélzacskó), melyek kivezető nyílása a végbélnyílásnál van.
A bűzmirigy-váladék jellegzetes, igen kellemetlen szagú. Rendesen hígan folyó, áttetsző sárgás színű.

A bűzmirigyek szilárd bélsár hatására mechanikusan ürülnek, ezzel a végbélnyílás síkossá válik, melynek következtében könnyebbé válik a bélsárürítés. Ezen kívül feltehetően területjelölést is szolgál, valamint a kutyák egymás közötti kapcsolatában is fontos szerepet tölt be. Ezért van, hogy mikor két kutya találkozik, először egymás végbélnyílásának környékét szaglásszák. A bűzmirigy váladékának szaga a másik kutyának fontos információval bír az állat koráról, neméről, szexuális állapotáról.
A bűzmirigy gyulladását a mirigy kiürülésének hiánya, a váladék besűrűsödése és esetleges baktériumos fertőződése idézi elő. Az viszont nem ismert, hogy ennek mi áll a hátterében és miért fordul elő manapság sokkal gyakrabban. Feltehetően a kevesebb mozgás, és a csontetetés visszaszorulása is szerepet játszik. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy kutyánkkal csontot kéne etetnünk, hiszen az a bűzmirigy-gyulladásánál sokkal súlyosabb problémákat okozhat (bélsárpangás, ürítési képtelenség, bélperforáció).
Fontos tudni, hogy a bűzmirigyek gyulladása és a végbélzacskóban pangó tartalom a keringésbe felszívódó irritatív anyagok miatt komoly bőrgyógyászati tüneteket okozhat.

A kutyatulajdonosok számára leggyakrabban az tűnik fel, hogy az állat “szánkázik” (húzza a fenekét földön), az ágyéktájékát, a végbélnyílás környékét nyalja, harapdálja, hullik a szőre, erős szaga van, esetleg a fülgyulladás tüneteit mutatja.
Az állatorvosi vizsgálat során tapinthatók a kétoldalt feszülésig telt végbélzacskók, amelyek nehezen üríthetők, tartalmuk enyhébb esetben barnás színű és sűrű, súlyosabb esetben darabos, esetleg gennyes vagy száraz, fogpasztaszerű. A súlyosabb esetekhez gyakran társul bőrgyulladás, amelyet az erőteljes viszketésérzet miatt az állat az ágyéktájék harapdálásával, nyalásával magának okoz. Körülírt, szőrtelen, nedvedző, kipirult terület keletkezik (ún.: „hot spot”), amely néhány nap alatt befertőződik és gennyessé válik. Nagyon sokszor külső hallójárat gyulladás is kialakul.
Előfordul, hogy ha az állatot nem viszik állatorvoshoz és a váladék nem tud a szokásos úton kiürülni, a végbélnyílás mellett, a bőrön keresztül tör utat magának, azaz ún. sipolyjárat keletkezik. Ez az állat számára rendkívül fájdalmas, nehezen gyógyul és nehezíti a bélsár ürítését is.

Kezelés
Enyhébb esetben a végbélmirigyek rendszeres kinyomása is elegendő. Súlyos esetben, illetve ha a bőrgyulladás is kialakult, gyógyszeres kezelés is szükséges. Ha a bűzmirigyek gyulladása a rendszeres ürítés mellett is állandóan visszatér, akkor a végbélzacskók műtéti eltávolítása is szóba jön.

Végre találkoztunk Apával

Írta: JoeyDaisy | Kategória: Kedvenc időtöltéseink | Dátum: 11-05-2010

5

jpg 174

Március 3-a óta Csabi és a maszatok nem látták egymást.  Így ez a három nap kincs volt a számukra, hogy haza tudott jönni az apukájuk.

Már a hét elején mondtam nekik, hogy „jön haza Mapa a hétvégén”. Annyira édesek voltak, mert ilyenkor olyan izgalomba jöttek. Hozták a játékot, izegtek-mozogtak és a bulldog mosoly csak úgy sugárzott az arcukról :)
Szombaton délután 4 órára ért be Csabi busza Veszprémbe. Mikor kimentem elé, Babáékat alig tudtam otthon tartani, mert mindenképpen velem akartak jönni, hiába mondtam nekik, hogy mindjárt jövök haza apával… :)

A nagy találkozás majdnem, hogy hihetetlen volt számukra. Össze-vissza ugráltak, Joey majdnem lerágta Csabi fülét annyira örült. Hárman fetrengtek a földön, hatalmas volt az öröm. Olyan jó volt nézni őket :) Kaptak egy fantasztikus játékot is, ami Babának különösen tetszett.

Nem sokat voltunk itthon, mert indultunk is fel Pestre. Mikor megérkeztünk én elmentem Julcsihoz, Csabi pedig találkozott Winiékkel. Egyből megismerték egymást és jó nagyot játszottak. Hihetetlenül örültek egymásnak :)   Sajnos Joey annyira stresszbe jött, hogy már-már alig kapott levegőt, így elköszöntünk egymástól és felmentünk a lakásunkra, ahol Eri várta őket. Még mindig megismerik a lakást, egyből otthon érzik magukat. Addig még mi összeszedtünk pár dobozt ők a kövön hűtötték magukat :)

Már jó későre járt így el is indultunk Csabi szüleihez. Nagyon jó volt az út, végre egy család voltunk fizikailag is, mint a régi szép időkben.

Este 10 óra után érkeztünk meg. Mindenki fáradt volt, így gyors vacsi következett, majd feküdtünk is le aludni. Joey egyből elfoglalta Csabi lábát és élvezték, hogy együtt vagyunk.

jpg 130

Másnap hatalmasat játszottak Zarával és Zeusszal a két Amerikai bulldog szomszéddal. Nagyon szeretnek ott lenni, de állandóan variálnak. Ha nálunk vannak, ugatnak, hogy tegyük át őket Zaráékhoz. Mikor áttesszük őket, akkor 5 perc múlva megy a hiszti, hogy vissza akarnak jönni. És ez megy egy jó ideig :)

jpg 132

jpg 137

Nekiálltunk a kocsit lemosni, amiben ki is kivették a részüket. Bár inkább úgy fogalmaznék, hogy ellenőrizték a víz minőségét, mert azt annyira tudják…

jpg 155

Délután a kertben játszottak az új játékkal amit Mapa hozott nekik, mikor megunták a játszit  elindultunk kirándulni… Sajnos nem jutottunk nagyon messze, mert nyakunkba szakadt az ég.

jpg 152

:( Persze Daisyék nem foglalkoztak a zuhogó esővel, inkább kergették az esőcseppeket, ahogy felveri a port, mi meg a kuttyokat, hogy betegyük a kocsiba :) Szóval nem volt egy egyszerű menet, de megoldottuk :)

jpg 164

Vasárnap este elindultunk Veszprémbe, mert Csabi másnap már ment vissza Angliába.Nem panaszkodom, nem kellett őket altatni, sőt még másnap is pihenték az egész napos rohangálást.Hihetetlen, hogy mennyire erősek Joeyék. Nem mondom, hogy nem viseli meg őket ez a távolság a gazditól, de megpróbálom nekik minél elviselhetőbbé és szebbé tenni a napjaikat még el nem jön Augusztus. Már szerencsére kifele megyünk és túl vagyunk a felén, szóval ezt  fél lábon is, de kibírjuk. Rossz az egészben, hogy megint 2 hónap múlva látják az apukájukat, de ez a három nap kincs volt mindenkinek és új erőt adott számunkra.

jpg 173