Bulldog születik

Írta: JoeyDaisy | Kategória: Francia Bulldog tartása | Dátum: 27-04-2010

7

eredeti1

Ez a bejegyzés sok bulldogost és bulldogtalant érdekelhet. Bár a szűk bulldogos ismerőseink között tárgytalan lesz, hogy kedvenc kislányából valaha is anya legyen, de számunkra is érdekes volt látni, hogy a Babák is így születtek.
Szóval aki még nem látott ilyet, az most nagyra nyissa a szemét :)

Első sorban köszönetet szeretnénk mondani a Kutyavári  Team-nek, hogy hozzájárultak blogunk eme bővüléséhez.Nem szeretnénk szaporítani a betűket a méhecskék életéről, de pár szó még essen, miként lesznek a kiskutyák.Bár a bulldogoknál többnyire mesterséges úton történik a megtermékenyítés ,mégis vannak olyan egyedek, akik a természetes utat választják.

Lássuk ezt a két példát:

-mesterséges megtermékenyítés

Amikor több mint 200 évvel ezelőtt, 1779-ben az olasz Lazzaro Spallanzani először vett spermát kutyától és azt mesterséges termékenyítésre használta, nem gondolhatta, hogy az általa sikeresen alkalmazott módszer majdnem két évszázadra a feledés homályába merül az említett fajnál.Kutya esetében csak 1956-ban találunk leírást a módszer alkalmazásáról, miszerint Harrop angol állatorvos Angliából származó hígított-hűtött kutyaspermával termékenyített szukákat USA-ban, a Cornell Egyetemen.

Magyarországon kb. a 80-as évek vége óta végeznek mesterséges termékenyítést kutyákon. Az elvégzett inszeminálások 99%-a friss, hígítatlan spermával történik, közvetlenül a spermavétel után.
Egészen pontosan a kan kutyából lecsapolják a spermát, amelyet egy katéteren keresztül a nősténybe juttatnak. Ezt kétszer megismétlik azért, hogy biztos legyen a megtermékenyítés.

01. katéter

-Fedeztetés:

Az eredményes fedeztetés előfeltétele az érett kan és a fedező képes állapotban lévő szuka. Általános szabály: minél többször fedezett a kan és minél többször volt már vemhes a szuka, annál könnyebben megy a pároztatás. A párzás egyébként nemcsak a kutya növekedését befolyásolja, hanem élettani érését is elősegíti, sőt még a karakterére is hatást gyakorol. A “fiú kutya” a szó igazi értelmében akkor válik külső megjelenésében, kiállásában, viselkedésében “férfivá”, amikor már párzott egyszer-kétszer. A szukán is felfedezhetünk bizonyos új vonásokat az első párzás után.
A párzás
Előjátékként a kutyák kölcsönösen megszaglásszák egymás nemi szerveinek tájékát. Bizonyos idejű udvarlás után a szuka oldalra tartja a farkát és engedi, hogy a kan ráhágjon. a párzás néhány percig tart. Végül a kutyák, még mindig összetapadva, fejüket ellentétes irányba fordítva kört írnak le. Pároztatás előtt ajánlatos az állatokat megvizsgáltatni, ugyanis a nemi érintkezéssel bizonyos betegségeket lehet átvinni, különösen tumort és brucell-kórt. bármiféle rendellenes duzzanatot, mely tumor tünete lehet, meg kell vizsgáltatni az állatorvossal, s az állatot nem szabad pároztatni.

A fedeztetésre kiszemelt állatok lehetőleg a nyilvánosság kizárásával találkozzanak, tehát elkerített területen, kertben vagy lakásban. Általában íratlan szabály, hogy a szuka “keresi fel” a kant. Ennek a szokásnak az a közhiedelem az alapja, hogy a kan fellépése “hazai pályán” határozottabb, kezdeményezőbb. A gyakorlatban persze az a helyzet, hogy a hely ilyen értelmű megválasztásának nincs különösebb jelentősége. Ha például a kant visszük a tüzelő szukához, megfelelő körülmények között ugyanolyan biztos a siker…

02. fedezés

Átfogóan a „pocakos anyuka” tartásáról és az etetéséről:

03. kiskutty

A kíméletes és rendszeres mozgatásra, és az ésszerű táplálásra nagyon oda kell figyelni. A vemhesség első felében  a szuka energiaszükséglete alig emelkedik az életfönntartó igény fölé. A vemhesség utolsó harmadában növeljük az etetések számát, ha megoldható akár 4-5 részre osszuk el a napi adagot.  Ezzel kíméljük az anyaállat bélműködését, melyet a növekvő vehem amúgy is megterhel. A méh a zsigerekre és a rekeszre jelentős nyomást fejt ki, ezáltal a légzés és az állat mozgása nehezebbé válik Ezért nem hajlandó az előrehaladottan vemhes állat lépcsőn lefelé menni. A magzatépítés, az emlők kifejlődése túlnyomóan a vemhesség utolsó 2-4 hetére esik.  A szuka testtömege a vemhesség végére kb. 15-20%-kal növekszik. Külön kalcium kiegészítést nem szoktak ajánlani, különösen az utolsó hetekben. Túlzott kalciumbevitellel nagyon egyszerűen fogalmazva elkényeztetjük az anyaállat szervezetét, és az ellés utáni kalciumhiányos állapotra nem fog tudni gyorsan reagálni. Mit főzzünk a kutyának. Bármilyen húst főzhetünk, akár belsőséget is, de csakis főve! Kaphat rizst, tésztát, és krumplit is, a híresztelésekkel ellentétben. Nagyon értékes aminosav összetételű fehérje a túró, heti 2-3 alkalommal, pedig adhatunk főtt tojást. Kínáljuk meg hetente egyszer szardíniával, olajával együtt. Ezen kívül bármilyen zöldséget is kaphat, de eleségének 50-80% a húsból álljon.
Gyakran fölmerül a kérdés, hogy mikor célszerű  a leendő anyakutyát
oltani, féregteleníteni, kaphat e, és milyen gyógyszereket a vemhesség alatt. Először nézzük az oltásokat. A jó immunállapotú  anyakutya  föcsteje bőségesen tartalmaz un. immunglobulinokat, azokat az ellenanyagokat, melyek védik a kölyköket a különböző fertőző betegségek ellen. A kölykök immunrendszere születéskor még fejletlen, ezekre az ellenanyagokra szükségük van, döntő tehát az első néhány napon szopott anyatej minősége és mennyisége. A szukakutyát ha már vemhes véleményem szerint nem ajánlatos vakcinázni, bár az oltóanyaggyártók ajánlása szerint olthatók a vemhes kutyák, un. legyengített vakcinákkal is.  A parazitamentesítés szintén fontos, tüzelés előtt, illetve a vemhesség alatt egyszer adunk széles spektrumú féreghajtó tablettát. Ha valamely betegség esetén egyéb készítmény adása indokolt, az állatorvos kiválasztja az erre leginkább alkalmas gyógyszert, hiszen a méhlepényen át  ezek az anyagok átjuthatnak a magzat szervezetébe. Kutyáknál a vemhesség 8-30 napja tekinthető kritikusnak, ekkor fejlődnek és differenciálódnak az egyes szervek, a legtöbb fejlődési rendellenesség ebben az időszakban alakul ki.

Miért kell császármetszést alkalmazni bulldogoknál?(*)

A bulldogok fura kis lények! Legtöbb szuka önállóan elleni képtelen, illetve ennek többnyire rossz vége lesz, mivel sok kiskutya és akár a mama is elpusztulhat! Ennek oka sokszor az, hogy a túl szűk szülőúton a túl nagy(fejű) kiskutyák nem tudnak biztonságosan világra jönni. A kiskutyák megfulladhatnak a mama pedig belepusztulhat a hasztalan erőlködésbe. Ezért bulldogok természetes úton történő elletésével nem érdemes, nem tanácsos próbálkozni, főleg a tavasz-nyári meleg időben.

Miért kell a vemhes bulldogot vemhességi kivizsgálásra bulldogorvoshoz vinni?(*)

A bulldogok vemhessége sajnos sok veszélyt rejt magában. Ezért tanácsos a vemhesség folyamán rendszeres kontaktus egy specialista állatorvossal. A vemhesség 4. hetében mindenképpen szükséges egy ultrahangos vizsgálat is! Ekkor ugyanis eldől, hogy kb. hány magzat várható, ennek fontos szerepe lesz később a császármetszés legjobb idejének meghatározásában, a kutya vemhesség alatti táplálásában és ellátásában is. Az ultrahangos vizsgálat elmulasztása esetén a magzat és a mama is sok veszélynek van kitéve, beleértve a halált is! A legalattomosabb veszélyforrás, ha csak egy magzat bújik meg a mamában, ezért fontos ezt előre tisztázni. Az is gyakori, hogy vemhesnek gondolt bulldog érkezik császármetszésre  – előzetes ultrahangos vizsgálat nélkül – és akkor derül ki, hogy a kutya nem vemhes, csak ál vemhes és felhizlalták rendesen!
Nagy jelentősége van az állatorvosi konzultációnak és vizsgálatnak a császármetszés előtti 2-3 héten is! Ilyenkor fordulhatnak elő kezdődő vetélések – ami időben kezdett kezeléssel megállítható. Gyakori a túl nagy vehem miatti relatív “alultápláltság”, vagy a túl kevés magzat miatti elhízás és egyéb egészségügyi problémák, mint például vemhességi toxicosis, amin szintén segíteni kell és lehet is!

Mikor kell a császármetszést elvégezni?(*)

Az optimális időpont meghatározása azért fontos, mert így van a legnagyobb esélyünk arra, hogy egészséges, jól fejlett, élénk, érett kiskutyákat segítsünk a világra.A műtét idejének előzetes tervezéséhez fontos, hogy a kutyát progeszteronszint meghatározás alapján termékenyítsék meg. (Fontos, hogy megfelelő laborba küldje az orvos a vért és ne csak gyorsteszttel ellenőrizzék a hormonszintet.) Így könnyebb az ellés várható idejét belőni, hisz az ellés megindulása egyben a legalkalmasabb időpont a kutya császármetszésére is! Ez kb. a vemhesség 58-63. napjára tehető, általában!
Fontos a műtét várható ideje előtti héten elkezdeni a kutya hőmérséklet mérését is, végbélben mért hőmérséklet a mérvadó! A hőmérsékletingadozás alapján legtöbb esetben napra pontosan előre tudjuk jelezni a legjobb műtéti időpontot! Ennek hiányában akár váratlanul, tragikus gyorsasággal is megindulhat az ellés, de egy magzat esetén túlhordás is előfordulhat!

A műtétről…(*)

A bulldogok altatása merőben eltér a többi kutyáknál használt módszerektől! Ha ezt valaki nem veszi figyelembe, könnyen az anya és a kiskutyák halálát okozhatja! Műtét közben is gyakoriak lehetnek a váratlan események, ezért egy bulldog-császármetszés sokkal nagyobb kockázatot jelent, és sokkal nagyobb speciális tapasztalatot, tudást igényel mint más kutyafajták esetében.
A császármetszés sikeressége a szakszerű beavatkozás mellett, a szakember gyorsaságán múlik a leginkább. Angolbulldog esetében nagyon fontos az újszülött kiskutyák műtét utáni vizsgálata és speciális ellátása (szükség esetén ébresztés, légzés stimulációs módszerek, oxigénsátor stb.) így több boldog bulldogot vihet haza a boldog bulldog gazdi!

Végezetül, hogy a vizuális típusúak is jól járjanak :

YOUTUBE VIDEO(*)

A Francia Bulldog kutyafajta nőstényeire általánosságban jellemző, hogy kicsinyeiket természetes úton csak nehezen tudják világrahozni. Ezekben az esetekben császármetszésre kerül sor, melynek során a kutya méhét felnyitják, és a kicsinyeket ezúton a világra segítik. Egyes esetekben a császármetszés életet is menthet!

A Francia Bulldog kutyafajta nőstényeire általánosságban jellemző, hogy kicsinyeiket természetes úton csak nehezen tudják világrahozni. Ezekben az esetekben császármetszésre kerül sor, melynek során a kutya méhét felnyitják, és a kicsinyeket ezúton a világra segítik. Egyes esetekben a császármetszés életet is menthet!(**)

A has felnyitása a méh kiemeléséhez

A has felnyitása a méh kiemeléséhez.(**)

A méh felnyitására már a hasüregen kívül kerül sor.

A méh felnyitására már a hasüregen kívül kerül sor.(**)

A méh óvatos felnyitása szike segítségével

A méh óvatos felnyitása szike segítségével.(**)

A méhen nyitott nyíláson keresztül kerül sor a kiskutyák kiemelésére, világra segítésére. Testükön már szőr található, ám testüket ekkor még nyálkás magzati burok burkolja. A képen megfigyelhető, hogy a köldökzsinór még mindig az anya testében lévő placentához (méhlepényhez) csatlakozik, amely a fejlődő magzat és az anyai szervezet között tartotta fenn a kapcsolatot.

A méhen nyitott nyíláson keresztül kerül sor a kiskutyák kiemelésére, világra segítésére. Testükön már szőr található, ám testüket ekkor még nyálkás magzati burok burkolja. A képen megfigyelhető, hogy a köldökzsinór még mindig az anya testében lévő placentához (méhlepényhez) csatlakozik, amely a fejlődő magzat és az anyai szervezet között tartotta fenn a kapcsolatot.(**)

A képen látható újszülött kiskutya a látszat ellenére kiváló egészségnek örvend. A természetben születés után a magatehetetlen újszülötteket az anyaállat nyalogatás segítségével, valamint saját teste melegével segíti az első lélegzetvételben. Császármetszés esetén erre sajnos nincsen lehetőség, ezért ekkor a szülést levezető orvosnak és szükség szerint a gazdának kell a lélegzetvételt segítenie dörzsölés, törölgetés útján.

A képen látható újszülött kiskutya a látszat ellenére kiváló egészségnek örvend. A természetben születés után a magatehetetlen újszülötteket az anyaállat nyalogatás segítségével, valamint saját teste melegével segíti az első lélegzetvételben. Császármetszés esetén erre sajnos nincsen lehetőség, ezért ekkor a szülést levezető orvosnak és szükség szerint a gazdának kell a lélegzetvételt segítenie dörzsölés, törölgetés útján.(**)

Öt teljesen egészséges francia bulldog kiskutya.

Öt teljesen egészséges francia bulldog kiskutya.(**)

*A bejegyzéshez használt  *-gal jelölt bekezdések és a video nem a mi szellemi termékeink. Megtalálhatóak a http://www.kutyavari.hu/ weboldalon. A használatukhoz megkaptuk az oldal tulajdonosának hozzájárulását!
**  - A bejegyzéshez használt képek és képaláírások nem a mi szellemi termékeink. Megtalálhatóak ahttp://wladarzoltan.tar.hu/ weboldalon. A használatukhoz megkaptuk az oldal tulajdonosának hozzájárulását!

Végezetül köszönjük Leventének a kezdőképet, szerintünk nagyon jó lett :)

Egy vasárnap Udvariban

Írta: JoeyDaisy | Kategória: Nincs kategorizálva | Dátum: 19-04-2010

1

Udvari3 029

Anyuék barátai ismét meghívtak a telkükre Udvariba. Már voltunk ott kétszer a kutyusokkal, úgyhogy nem volt ismeretlen a terep számukra.

Reggel fél 9-kor indultunk. Baba nagyon le volt törve az elején, mert csak a pakolást látta és azt hitte megint elmegyek valahová. De amint vettem a pórázt, mint akit kicseréltek és elkezdtek ökörködni hárman. Mint a gyerekek, akik be vannak sózva.

Az időjárás esőt jósolt nekünk, tehát nem vártunk sokat a naptól.Hamar leértünk a telekre, nincs messze tőlünk. Még egy kicsit hűvös volt az árnyékban, de a kuttyokat egyáltalán nem zavarta a komor időjárás.A kert hátsó részében már a Balaton vize nyaldossa a füvet, viszont nagy esőzésekkor az egész hátsó kert el van áztatva iszapos vízzel. Nem is kell mondanom Babáék legnagyobb örömére.

Udvari3 076

Össze-vissza futkároztak a vízben, szegény Pikit párszor meg is hempergették benne.

Nagyon jól érezték magukat. Daisy arcába még benne van a varrat és egy kicsit vizes lett. Egyből megpróbáltam bekötni neki, de valahogy nem jött össze. Funkció szempontjából kb.2 percig volt hasznos. Úgy nézett ki mint Kató néni :) Udvari3 032

De leszedte magáról, nem tetszett neki a fejkötő, pedig olyan cuki volt vele.

Szóval, egész délelőtt még hancúroztak a vízbe, a sebet ragasztottam, hogy az a büdös felverődő iszap ne koszolja be.  Mindez több kevesebb sikerrel történt.

Szerencsére délutánra kisütött a nap és nagyon jó meleg lett. Hátra már csak akkor mentek, ha le akarták hűteni a pocakjukat. Daisy szokás szerint megtalálta a kis tavat is és játszani kezdett a kezével felvert buborékokkal. Ezt nagyon szereti, jól lefoglalja ilyenkor magát.

Udvari3 106

Délután 3-4 fele már nagyon el voltak pilledve. Csak néha futkároztak, többnyire az összegyűjtött rőzséket válogatták ki és semmisítették meg őket :)

Udvari3 086

Udvari3 037

Mikor már a nap is lemenőben volt és a kuttyok se aktivizálták magukat elindultunk hazafelé. Itthon össznépi kutyafürdés következett, majd hajszárítózás, vacsi és be is dobták a szunyát. Olyan jóízűen aludtak, öröm volt nézni őket…..

Még több kép:   itt

Baba műtétje

Írta: JoeyDaisy | Kategória: Francia Bulldog tartása | Dátum: 08-04-2010

6

Daisy arcán megint kijött egy vírusos szemölcs.m 006

Első sorban a veszprémi doktorunk azt ajánlotta, ha nem kezd el nőni a szemölcs, várjunk, hátha leesik fél éven belül. Sajnos ez nem így történt, meg jócskán megnagyobbodott és napról napra nagyobb lett.Így megint ki kellett vágni.Csütörtök délután került sor a műtétre, mert itt altatták Daisyt. Nagyon nem szeretem ezt az eljárást, de sajnos nem volt ez esetben más választásom. A műtét előtt pár nappal észrevettem, hogy kijött még egy szemölcs a másik mellett, így egyúttal eltávolították azt is.

Mielőtt indultunk volna lementünk sétálni. És természetesen, hogy ne menjen minden egyszerűen Daisyke belefeküdt a kutya kakiba! Ugye, kedves kutyatartók nem véletlenül találták ki a  kaksi zacskót. Persze, aki nem tartozik eme csodálatos tevékenység közé, hogy felszedje a kutyapiszkot, most megkérdezi, hogy „miért nem tanítom meg a kutyámat, hogy ne fetrengjen a csoki bombába”, de ez egy másik bejegyzés témája lesz majd / ha lesz :) /.

Szóval, visszatérve a témához, gyors fürdés, hajszárítózás és indultunk is.Az orvosnál nem írták át az időpontot és azt hitték reggel megyünk. Így várnunk kellett majdnem egy órát. Beadták neki az altató injekciót, szépen elaludt a kezembe és elvitték.

Másfél óra múlva mehettem érte, akkor ébredezett, aminek nagyon örültem, mert ott lehettem mellette. Nagyon anyás volt és fáradt. Elintéztük a papírokat és jöttünk is haza. Itthon a  fiúk már nagyon várták, össze- vissza puszilgatták, szaglászták.

m 005

Életem, mindig az ölembe akart jönni és ott akart aludni. Bár ez 2 nadrágomba került, mert bepisilt a kis maszat, de ez természetes ilyenkor. Vacsorát már evett, mert nagyon éhes volt, ivott is és sötétedéskor voltunk is lent egy rövid sétára.Az este még pihegéssel fog telni, de holnapra kutya baja se lesz :)

m 009

A történetem végét az orvos által beszélgetett tervekkel zárnám.12 nap múlva megyünk varrat szedésre, két hét alatt elkészül a szövettan eredménye.Két megoldást javasolt a doktorunk. Az egyik, ami csak elméleti szinten működik, hogy kapna 10 injekciót, darabját 12-14 ezer forintér és ez talán védettséget nyújtana a HPV vírus ellen. A másik megoldás, ha kinő még egyszer a szemölcs, azt leveszik és abból készítik el az ellenanyagot, kimondottan Daisy számára.

Bízunk a gyógyulásban és továbbra is éljünk a csodás mindennapjainkat.

Pár mondat a Szemölcsről m 002

(másnéven: HPV (humán papillóma vírus) fertőzés)
A közönséges szemölcsök bőrünkön egy humán papilloma vírus nevű (HPV) kórokozó fertőzése révén alakulnak ki. A vírus a bőr sejtjeit, fertőzi meg. Többféle, legalább 70 HPV típus létezik, ezeket számozva jelölik (pl. HPV 3).

Tünetek

A közönséges szemölcs fájdalmatlanul jelenik meg az ép bőrön, sokáig akár észrevétlen maradhatA különböző vírus altípusok más-más bőrtünetet okoznak. 2-5 mm átmérőjű szurkált, tagolt felszínű, tömött tapintatú csomók.Az arcon kialakuló verrucák aprók, vékony, kocsányos bőrszínű vagy világosbarna növedékek. Ha egy megjelent, akkor általában később több is kialakul.A fertőzések lappangási ideje hosszú, általában 4 hét – 8 hónap.Nagyobb méretű verrucák tömegesen alakulhatnak ki olyankor, amikor az immunrendszer legyengült, például ún. immunszupresszáns gyógyszerek szedése.

Kezelése

A vírusos szemölcsök hajlamosak maguktól, heg hátrahagyása nélkül meggyógyulni. Előfordul, hogy begyulladnak, és a szervezet immunológia reakciója következményeként eltűnnek. Kezelni azért szükséges, mert fertőző hajlamuk igen nagy. A számos kezelési lehetőség közül olyat kell választani, ami a legkisebb károsodást okozza az adott területen a környező ép bőrben. Elterjedt kezelési forma a folyékony nitrogénes fagyasztás, mely gyors és hatékony, kevés fájdalommal járó módszer.
Helyi érzéstelenítésben sebészileg eltávolíthatóak, akár éles szélű ún. Volkmann-kanállal, akár lézerrel. A sebészeti módszerrel azonban elég nagy az esély arra, hogy az eltávolítás túl felületes (ilyenkor a szemölcs kiújul), vagy túl mély (ekkor heg képződik).m

—-> így néz ki Baba sebe.

Ecsetelő kezelésre alkalmas készítmény számos gyógyszertárban, kapható, általában maró hatású oldattal lehetséges, de épp ezért nem szokták kutyusoknak ajánlani, mert maró hatása miatt a kutya elkaparhatja a szemölcsöt és gennyes fertőzés alakulhat ki.
Az immunrendszer működését serkentő gyógyszerek hatása mérsékelt, hosszú ideig szedve azonban a szemölcsök újraképződését megelőzhetik..