0

Részben sajnos, de ennek is eljött az ideje, hogy búcsúzunk.Érdekes véletlenek egyike volt, de pont a szülinapomra esett a nagy nap. És azt kell, hogy mondjam nagyon szép ajándék volt ez nekem, hogy a barátaimmal és imádott kutyusaikkal együtt tölthettem a nagy napomat.Bár ez nem rólam szólt, hanem mindenkiről, szerintem nagyon jól sikerült ez a kis összejövetel és bízom benne, hogy ezt mindenki így gondolja.Buli előtt körbeküldtünk mindenkinek egy meghívót, amibe leírtuk az időpontot és ezt be is tartották Petra, ezért levonunk egy ’”–„ strigulát, így már csak 3
Szóval 6 órakor kezdődött az őrület. Hirtelen a két kuttyból 4 lett. Majd nem sokkal rá öt.Mondanom se kell nem egy vadászgörény party hangulat volt. A hangunkat alig hallottuk, csak röfögtek, lihegtek, fel alá ugráltak. Mindenki megragadott egy játékot és azzal futkároztak. A gazdik addig is ajándékoztak és próbáltunk beszélgetni.Készítettem tortát, aminek a receptje titkos, de ha kell valakinek akkor jó pénzért elmondom, illetve egy bébi angol bulldogért, ezek nélkül nincs üzlet
A torta nagy sikert aratott mindenkinél, persze a mi drágaságaink nem hazudtolták meg magukat és hiszti ment az evészetnél is. Nagyon résen kellett lenni a gazdiknak és mindenkit tisztes távolságba kellett tenni egymástól, mert néha-néha összeakadt a bajszuk.Mi pizzát ettünk, ami nagy sikert aratott. Ezúton is köszi Stahl Judit a szupi receptet, bevált még jó, hogy megkaptam karácsonyra a könyvet
Sajnos a cérna már nagyon kezdett szakadozni, főleg a két házigazdánál, hisz nagyon féltették a területüket, beleértve a játékaikat és egymást, így Daisyt ki-ki kellett venni a körből.Kaptam tortát is, amit nagyon köszönök Diniéknek, fincsi volt.Istiék csak egy órát tudtak maradni, ők hamar elmentek. Ezután még egy órát maradtak Barbiék és ők is elindultak haza, James nagyon elfáradt, remélem jó nagyot aludt és nem kukorékolt kora reggel.Diniék még maradtak, elpakolásztunk és lassan indultak ők is haza, mi meg mentünk a doktor bácsihoz. Nem kell megijedni, nem volt olyan komoly az a bajusz összeakadás, bár Daisyke begyűjtött egy szem alatti véres sebet. Azt lekezelte szépen Józsi és mondta, máskor csínján az alkohollal.
Nagyon szuper volt, hogy így utoljára együtt voltunk, mi nagyon jól érzetük magunkat és soha nem fogjuk elfelejteni ezt a felejthetetlen bulit.Ezúton szeretnénk megköszönni még egyszer, hogy eljöttek a barátaink és sok sok puszit küldünk nekik.
Petrának üzeni Joey a következő szavakat, mert azt szeretné ha mindenki megtudná a köztük lévő hihetetlen kötődést:
„Drága Petruskám! Nagyon fogsz hiányozni, hiányozni fog az illatod (köszi, hogy adtál anyának olyan fini illatú krémet ami rád emlékeztet), a dögönyözésed, hozzám való bújásod és az mikor leguggolsz az utcán hozzám és csak simizel miközben beszélsz hozzám, amit persze csak én hallok.Nem megyek el örökre, vedd úgy, hogy harcba mentem…. Bár az nem hozzám való, így inkább mondd azt a barátaidnak ha kérdeznének felőlem merre tűntem , hogy a NASA kiemelt tudósa lettem. Néha hazajövök meglátogatlak, de a tudós élet, nem egy egyszerű küldetés. Te ezt bevállaltad velem , szóval nem kérek a „mikor jössz haza„ levelekből.
Sokszor röfizve ölellek és millió csók drága két lábon járó angyalom.”



Idén is nagyon jól alakult a karácsonyunk.24-én délelőtt még nem éreztek semmi különlegeset a kuttyok, hisz nyugalom volt. Délután viszont kezdtek az események besűrűsödni.Behoztuk a fát, kicsomagoltuk és nekiálltunk díszíteni. Nagy érdeklődéssel fogadták a babák, hisz ezek nagy dolgok és nem mindennapiak….A díszeket különösen szeretik, bár nem értem miért, hisz érdekesebb játékaik is vannak, de hát…. Egy szülő nem érthet mindent 
Ma délután hozzánk is megérkezett „EBapó”.Bár nem titok, de csak az olvassa el a következő sorokat, aki már nem hisz a télapó titokzatos meséjében. Csabi beöltözött mikulás ruhában, addig a babák a nappaliban voltak, nehogy meglássák a készülődést.Nagy nevetgélések voltak a készülődésnél, mivel viccesen nézett ki Csabi a jelmezben.Kiment a folyosóra és ott várta mikor kezdődhet a meglepetés.Eri már bekészült a fényképezőgéppel, ő kamerázott.

