Írta: JoeyDaisy | Kategória: Francia Bulldog tartása | Dátum: 03-10-2008
0
Írta: JoeyDaisy | Kategória: Francia Bulldog tartása | Dátum: 02-10-2008
0
E hónapunk nagyon sűrű volt.
Az első sétát ekkor tették meg ebbe a nyüzsgő világban. Nagyon féltek lenn az utcán. Mikor letettük őket egy picit remegtek, nem mertek semerre menni. De szerencsére ez hamar megoldódott és kezdtek egyre jobban feloldódni. Az utcán nagyon sokan megállítottak és csodálták a két kis maszatot. Volt olyan is aki megkért,hogy had fényképezze le őket,mert fantasztikusak. Érdekes volt ez az érzés, de nagyon büszkék voltunk. Mikor még nem volt meg az összes oltásuk minden nap elindultunk sétizni, de szigorúan kézben utaztak.
Ilyenkor még póráz nélkül jöttek mellettünk, persze ezt ma már nem tudom elmondani 
A másik nagy esemény az első rucik voltak. Októberben már akadtak hideg napok és adtunk rájuk ruhát, nehogy megfázzanak. Daisy rózsaszínt, Joey kéket kapott. Nagyon jól tűrték az öltözködést, bár azt is meg kellet tanulni, mert mikor felemeltük az első lábukat eldőltek.
Sokan jöttek fel hozzánk “baba nézőbe”. Anyukám volt a legnagyobb hatással rájuk. Ahogy feljött a Mami, Joey közvetlenebb lett, mivel addig kicsit visszahúzódóbb volt.
Nagy változás következett be az életükbe mikor elköltöztünk az új lakásunkba. Addig albérletben laktunk és a tulaj nem engedte meg, hogy ott legyen kutyusunk. Annak ellenére vettünk és egyszer se buktunk le. Profin csináltuk
Így jól is jött a költözés. Attól féltünk, hogy nehéz lesz megszokniuk az új lakást, de szerencsére kellemesen csalódtunk. Azonnal megszokták a helyet, biztos azért mert a kis családunk együtt volt és akkor nem lehet semmi baj….


